Mégsem az Energiaügyi Minisztérium lesz az útlevelek kiállítója
Ugyanis bár oda került az útlevélügyek intézése, ezt nem fogják feltüntetni. A kormány kedden késő este egy kicsit átírta a hétfőn késő este közzétett rendeletét.
Ugyanis bár oda került az útlevélügyek intézése, ezt nem fogják feltüntetni. A kormány kedden késő este egy kicsit átírta a hétfőn késő este közzétett rendeletét.
No, nem sokkal. Az energiafogyasztás hazai alakulását az Energiaügyi Minisztérium összegezte.
A Fővárosi Közgyűlés a napokban utasította el az új, gyűjtőpontos koncepciót.
25 ezer energiatárolóval kombinált napelemes rendszerre lenne elegendő az idén indult Napenergia Plusz Program, 32 ezren regisztráltak is rá, de több ezren elakadtak a folyamatban. Még közel ötezer projekt támogatására lenne forrás, de úgy tűnik, ez megmarad.
Változik a nyáron, uniós forrásból indult Otthonfelújítási Program, ami eddig nem igazolta a hatalmas várakozásokat. Jelentősen, 16 évvel, 2007-ig kiterjesztik a támogatásra jogosult épületek körét, az adminisztráció viszont csak keveset egyszerűsödik, pedig eddig is gondot okozott. Jövőre jön a falusi otthonfelújítási támogatás is, amit akár akkumulátor nélküli napelem telepítésére is fordíthatunk.
Nem mindenkinek lesz olcsóbb az energia, de tízezreket érinthet a kormány döntése.
A jövő tavaszig nyitva álló keretösszeg több mint fele még bent van, az Energiaügyi Minisztérium ezért is módosíthatta az igénylés szabályait.
A zöld átmenet jegyében több energetikai jogszabályt is módosítana az Energiaügyi Minisztérium. A szerdán társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetek révén többek között megkönnyítenék a napelemek telepítését a társasházaknak és láthatóvá tennék a háztartási kiserőművek termelését a hálózatüzemeltetők számára, de kiszámíthatóbb engedélyezési rendet ígérnek az ipari erőműveknek is.
Azt nem árulják el, hogy kinek adják oda a jogokat.
Öt év alatt megdupláznák a geotermikus hőtermelési kapacitást. Lesz speciális hitelkonstrukció, támogatási programok, tudományos kutatás szakemberképzés, és felpörgetik a nemzeti fúrókapacitásokat is. A Nemzeti Földhő Hasznosítási Koncepcióban fektették le az alapokat.
A tavaly a lakosság és a gazdasági felhasználók 8,5 milliárd köbmétert használtak el, ennek több mint 70 százaléka már most hozzáférhető.
Végeztek a kutatófúrásokkal, ami alapján eldőlhet, hol lenne optimálisabb az első hazai szivattyús energiatározó felépítése. A Mátra vagy Upponyi-hegység egy-egy völgye lehet a helyszín.
Az új eljárások során egységesen valamennyi akkumulátortípus és részegységei gyártása, valamint hulladékainak előkezelése, hasznosítása környezeti hatásvizsgálatköteles tevékenységnek minősül.
Júliusban a negyedik, az év első hét hónapjában pedig a második leggyorsabban bővülő e-autó-piac volt a magyarországi az Európai Unióban, ami a karbonsemlegesség szempontjából jó hír, de az akkugyártásra fókuszáló nemzetgazdaság számára már kevésbé.
Az eddigi szabályozás szerint ezen a szakaszon a Duna vizének hőmérséklete nem haladhatta meg a 30 Celsius-fokot. Ez mostantól az energiaügyi miniszter döntése.
A paksi erőmű hűtővíz csatornája meleg vizének csóvájában már két évtizede is kritikus volt a helyzet, a legújabb tervek még inkább víz alatti sivataggá változtatnák a Duna medrét. Szakmai szervezetek elemezték az Energiaügyi Minisztérium tervét, ami lehetővé tenné a folyó vizének határértéken felüli túlfűtését.
Jóváhagyhatná az energiaügyi miniszter, hogy esetenként határérték fölé emelkedjen a paksi atomerőmű alatti Duna-szakasz vízhőmérséklete. Az ezt lehetővé tevő, társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezetben az ellátásbiztonságra hivatkoznak. A környezetvédelmi szakértő szerint egyes élőlényeknek már a mostani határérték is túl magas. A Greenpeace energiaügyi szakértője pedig jelezte: inkább az esti időszakban túl drágán mért importáram miatt aggódhat a tárca, ami egyébként szűk egy hetet hagyott az észrevételezésre.
A program július 1-jén indult el.